Mi az Ady Endre versek titka?

Kategória:
Életmód, Élet

Cikk írója:
Mészáros Magdolna


Mi az Ady Endre versek titka?


Korai éveiben ugyan próbálkozott a népies hangzással – mert Petőfit tartotta egyik példaképének – de azzal nem forrt ki a saját stílusa, nem találta meg a maga hangját. Költészete nemcsak egy témakörre korlátozódott: a szerelmes műveitől kezdve, az úgynevezett istenes verseken át, egészen a magyarsághoz köthető szerzeményekig szinte minden hangulathoz illőt találni munkásságában. Ady Endre legszebb verseit tehát lehetetlen objektíven kezelni, mert úgy különlegesek, ahogy vannak. Sokan mégis az istenes verseiért rajonganak, és ez a lelkesedés semmiképp sem alaptalan.

 

Bár furcsa mód az első istenes költemények a forradalmi témájú alkotásaival együtt, Az Illés szekerén című kötetben jelentek meg. Attól a kötettől kezdve saját ciklusként gyűjtötte csokorba őket. Ennek apropóján jönnek szóba a karácsonyi művei. Miáltal a költő egy kritikus, mégis szeretetteles jellem volt, így hitvilágában is fellelhetőek különféle ellentétek, amelyek a versekben találtak örök bizonyosságot maguknak.

 

A karácsonyi ihletésű alkotásai csodálatos és magasztos érzéseket, valamint mondani valót tárnak fel az ünneppel, a hittel és az emberiséggel kapcsolatban. Nem véletlen, hogy a mai napig szívesen olvassák akár szentmisék és karácsonyi rendezvények alkalmával is őket. Ady legszebb verseit mind a mai napig a magyar és nemzetközi szépirodalom is számon tartja!

Forrás:letenyemedia.hu

 

 

 

HelyiVilága magazin ajánló

Letenye – platán
Helyi történetek, Helyi történetek
Letenye a XVIII. századtól a Szapáry grófok egyik uradalmi központja volt. Ők építették a kastélyt is, mely va ...
Ünnep utáni diéta: hasznos tippek a túlevés ellen
Életmód, Élet
Ünnep utáni diéta: hasznos tippek a túlevés ellen Az ünnepek alatti habzsolás és a mozgás hiányának követk ...
Csodaszép a befagyott Bajkál-tó – a világ legmélyebb tava
Nagyvilág, Érdekességek
A befagyott Bajkál-tó különleges látványosság, jege a legátlátszóbb a világon. Akár 40 méter mélységig is ...
Tapasztalja meg a legszebb kalandot a hajón
Utazás, Élmények, beszámolók
Valószínűleg nem találunk olyan embert, aki nem várta a nyaralást. Mindenki utána vágyunk - felnőttekre és gye ...
Mire jók az Echinacea cseppek?
Egészség, Megelőzés
Az Echinacea csepp egyre nagyobb népszerűségnek örvend, főleg az őszi-téli influenzaszezon idején. Kitűnő hat ...
Karácsonyi csoda egy magyar hajléktalannal
Életmód, Élet
Igaz történetek.... Ma karácsonyi nagybevásárlást csináltam. Általában utálok bevásárolni. Ma sem volt ez m ...
Grimm fivérek ihlette mesebeli tájak egy színvak fotós kameráján keresztül
Nagyvilág, Érdekességek
Kilian Schönberger német tájfotós alábbi sorozatának köszönhetően most mi is betekintést nyerhetünk abba az e ...
Készülünk az esős időszakra
Cukiságok, Állati cukiságok
Tavasz virrad
Életmód, Élet
Írta: Czuczainé Szücs Andrea

További magazin cikkek »

 

 

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »